Hírek


2013. április 28.

Elkészült a nagykunsági tározó

A napokban ünnepélyes keretek között adták át Kiskörénél a Nagykunsági árapasztó tározó főműtárgyát, a nagyzsilipet.


A létesítményt Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezetője jelentette készre az üzemeltető Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének, Molnár Bélának.

A nagykunsági árvízszint csökkentő tározó hat település területén, 40 négyzetkilométeren fekszik. A tározó a Tisza magas árhullámai esetén nyújt biztonságot közel 500 ezer embernek Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

„A gátakat már nem lehet az egekig magasítani, ezért a szakembereknek új megoldásokat kellett keresni, így jött az ötlet és így született meg a Vásárhelyi terv, hogy építsenek árvízapasztó-tározót. Három épült meg idáig, most elkészült a negyedik, köszönet érte” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök a napokban tartott ünnepélyes átadón.

Mostantól jóval olcsóbbá és biztosabbá válik a védekezés árvíz esetén. A tározóba eresztett víz mennyiségével 21-22 cm-rel lehet csökkenteni a Tisza vízszintjét. Az új tározó három évig épült és közel 100 millió köbméter víz befogadására képes.