2021. január 20.

Nagy segítséget jelent a járvány leküzdésében a Duna Aszfalt legújabb adománya

A Duna Aszfalt Zrt. nem először segíti a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház munkáját, ezúttal két darab, több mint 17 millió forint értékű, magas tudású, intenzív osztályos lélegeztetőgép megvásárlását támogatta.

Ismét segíteni szerettünk volna

A Duna Aszfalt Zrt. az új típusú koronavírus-járvány kapcsán ismét megkereste az intézményt és felajánlotta segítségét. A megyei kórházban jelenleg is több száz koronavírusos beteget kezelnek és sajnos mindig akad lélegeztetésre szoruló beteg. Fontos, hogy ezek a betegek a legmagasabb színvonalú ellátást kapják, ezért a kórház két, magas tudású lélegeztetőgépet vásárolt a felajánlott összegből a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály számára. 

Dr. Ónodi Barna, a Duna Group sajtószóvivője és dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója

Dr. Ónodi Barna, a Duna Group sajtószóvivője és dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója

„Nehéz évet zártunk és a járványnak még közel sincs vége. Naponta érkeznek újabb, koronavírus-fertőzött betegek” – mondta dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója. Kiemelte azt is, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbb ember felvegye az oltást, hiszen csak a nyájimmunitás mielőbbi elérése vethet véget a pandémiának. „Addig is legfontosabb feladatunk, hogy továbbra is legjobb tudásunknak megfelelően, a legmagasabb színvonalú ellátást tudjuk biztosítani a hozzánk érkezőknek. Ebben nyújt most nagy segítséget a Duna Aszfalt adománya” – mondta a főigazgató a hétfőn megtartott jelképes átadón és sajtótájékoztatón.

„A két lélegeztetőgép tudásszintjével tökéletesen illeszkedik az osztályunk által képviselt szakmai színvonal biztosítását célzó eszközpark koncepciójába. A lélegeztetőgép által nyújtott széleskörű lélegeztetési módok lehetővé teszik a személyre szabott, a beteg biztonságát és komfortját egyaránt figyelembe vevő légzéstámogatás elérését” - mondta dr. Fülep Zoltán, az intenzív osztály osztályvezető főorvosa.

A történelmi időkben még fontosabb a segítségnyújtás

,,Társadalmilag felelős nagyvállalatként a Duna Aszfalt mindig feladatának és kötelességének tekintette, hogy azokon a területeken is segítsen, melyekre alaptevékenysége nem terjed ki. Cégünk CSR-programjában az egészségügy kiemelt figyelmet kap, így kötelességünknek éreztünk, hogy ezekben a történelmi időkben segítsünk. A vakcina megérkeztéig, a nyájimmunitást kialakulásáig is tenni szerettünk volna valamit, így fontosnak tartottuk, hogy a cég a védekezéshez szükséges eszközök, például maszkok beszerzése mellett más módon is segítsége a térségben élők életét” – mondta el Dr. Ónodi Barna, a Duna Group sajtószóvivője.

Az intenzív osztályon évente a betegek több mint 80 százaléka részesül gépi lélegeztetésben és az ápolási idejük mintegy kétharmadát gépi lélegeztetéssel töltik. Ezt az igényt csak megfelelő számú és minőségű készülékkel lehet fedezni. A készülékek kiemelkedő szerepe különösen nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évben kiteljesedő világjárvány következtében kialakuló súlyos légzési elégtelenség kezelésében.

Nem csak az akut ellátásban használhatóak ezek a gépek

A most megvásárolt GE Carescape R860 lélegeztetőgépek magas tudásszintjükkel alkalmasak a legsúlyosabb légzési elégtelenségben szenvedő betegek speciális igényű lélegeztetésére, a tüdő és légzőrendszer sajátosságainak, jellemzőinek mérésére, széleskörű megítélésére. A lélegeztetőgép monitorozási képességei lehetőséget biztosítanak az anyagcsere követésére, a lélegezetés hosszú ideje alatt a betegek táplálásának, kalóriabevitelének pontos megtervezésére, amely alapvetően meghatározza a lélegeztetést követő felépülést. Az adományozott készülékek segítséget nyújtanak mind az akut ellátásban, mind a járvány következtében kialakuló súlyos légzési elégtelenség kezelésében, mind az elhúzódó légzéstámogatásban és a betegek életminőségének biztosításában is.

Fotók, forrás: magyarepitok.hu