Hírek


2020. szeptember 21.

Akcióba léptek az óriási úszódaruk a főváros újjászülető vasúti hídjánál

Helyére kerül a Duna Aszfalt kivitelezésében megújuló Déli összekötő híd első eleme. A rendkívüli körülmények miatt a hídelemeket alulról emelik be egy speciális emelőművel.


Fontos állomáshoz érkezett a Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) nettó 35,9 milliárd forintos beruházásában a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésével jön létre. A Rákóczi híd mellett futó vasúti átjárón megkezdték az új hídszerkezet első egységének a beemelését a speciális emelőműre, amely azután elhelyezi azt a pillérekre.


Ahogy azt korábban is jeleztük, a beruházás a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF együttműködésében épülő Déli Körvasút első fejlesztési üteme. Ez az ütem a szóban forgó vasúti híd korszerűsítését és bővítését viszi véghez.​ A projektben a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom közötti vonalon fekvő, korábban kétvágányos híd egy harmadik vágánnyal bővül. A híd korábbi felszerkezetét elbontották, az új hídszerkezet elemeit a híd melletti pillérekre helyezik rá. Az alépítményeket át kellett alakítani az új felszerkezetek fogadására, továbbá új, cölöpfalas hídfőt kellett építeni a budai oldalon.


Óriási vízi járműpark gyűlt össze a beemeléshez

Az 510 méter hosszú híd Duna feletti acélszerkezeti egységeit a csepeli előszerelő területen készítették el. Ezek első acéleleme 80 méter hosszú és a hídtartozékokkal együtt 425 tonnás súllyal bír. Jelentős vízi járműpark van jelen a Dunán, miután a két nagy úszódaru (a 200 tonna teherbírású Clark Ádám és a 300 tonna teherbírású Hebo lift-8 - korábbi nevén Atlasz) mellett egy úszóbárka, illetve az emelőművek és számos további eszköz is a helyszínen vannak. 


 


Három órán át zajlik az emelés

A most elkezdett munkafolyamat az első hídelem beemelését és pozícióba húzását foglalja magába. A hétfői munkálatok leglátványosabb mozzanata, amikor az úszódaruk a hídszerkezetet a rögzítések után átemelik az emelőműre. Az emelési folyamat nagyjából 3 órát vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt emelik fel a hídszerkezetet a bárkáról, megtörténnek a szükséges bárka- és emelőmű mozgatások, végül az emelőművön elhelyezik a szerkezetet. Annak érdekében, hogy az átemelés végrehajtása sikeres legyen, az elmúlt napokban közel 70 ember dolgozott a hídépítés helyszínén és további 65 a csepeli előszerelő területen.

 

Tolóhajók, kisgéphajók és dereglyék is segítenek

Ezután következhet majd a pilléreken való elhelyezés, melynek műveletét nehezíti, hogy a pillérek a meglévő vasúti híd és a Rákóczi híd között állnak, így az úszódaruk gémjével nem lehet hozzájuk férni. Az elemeket ezért csak alulról beemelve lehet a helyükre illeszteni, a látványos és nehéz munkát a speciálisan erre a célra kialakított hidraulikus emelőmű végzi, amelyre hétfőn felhelyezik az első elemet.

 

A rendkívüli pontosságot igénylő művelet során a szükséges manővereket tolóhajók, kisgéphajók és horgonyzó dereglyék is segítik. A hídelem emelőművel történő függőleges irányú mozgatása további előkészíti tevékenységét követően legkorábban szerdán kezdhető meg.

"Hatalmas körültekintést igénylő, várhatóan több napig tartó feladatról van szó, melynek megvalósítása a vasúti, a vízi, és a közúti forgalom fenntartása mellett történik, ezért csak ideális időjárási- és vízállási körülmények esetén indítható meg" - derült ki a NIF közleményből.

 

Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu
Forrás: magyarepitok.hu