Hírek


2013. december 12.

Alapkőletétel Szabadszálláson

A vállalkozók, ha befektetni akarnak, először azt nézik meg, hogy mennyire kiépített az infrastruktúra a településen. Szabadszálláson eddig hiányzott a szennyvízcsatorna-hálózat, de most végre megvalósul.


Ez remélhetőleg a jövőben munkahelyeket is fog teremteni - mondta el dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja Szabadszálláson, a szennyvízprojekt kapcsán a Városháza előtt tartott alapkőletételen.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy az elmúlt három év során közel 3 és fél milliárd forint pályázati pénzt nyert el Szabadszállás, aminek köszönhetően az eddig rendkívül elmaradott térség végre elkezdett fejlődni. Dr. Báldy Zoltán polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a projekt megvalósulását, kitért dr. Salacz László jogi segítségére, akit mint (Fidesz-KDNP) parlamenti képviselő jelöltet mutatott be, majd ismertette a beruházás főbb számait. Elmondta, hogy összesen 33 km gravitációs gerincvezeték, 5 km nyomóvezeték, 17 km bekötővezeték, 7 db hálózati és 104 db házi átemelő épül, és 2 133 új bekötés valósul meg, valamint megújul a szennyvíztisztító telep is. A beruházásnak köszönhetően minden háztartás, közintézmény és vállalkozás számára elérhetővé válik a korszerű szennyvízkezelés lehetősége Szabadszálláson.