Hírek


2014. augusztus 18.

Elhelyezték a szekszárdi vízbázis alapkövét

Nyolcvan-száz évre szóló megoldás - Bruttó 6,5 milliárd forint uniós pályázati pénzből, százszázalékos támogatottsággal készül el az új szekszárdi vízbázis, amelynek pénteken tették le az alapkövét.


Letették pénteken délelőtt a „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszútávon egészséges ivóvízzel való ellátása” (KEOP- 1.3.0/B/2F/09-2011-0002) című pályázat alapkövét a leendő Bogyiszlói Vízműtelep területén. Egyúttal át is adták a munkaterületet a kivitelezőknek, s ezzel megkezdődött az ivóvízminőség- javító program kivitelezése. Az új vízműtelep területén tartott ünnepségen Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere emlékeztetett az előzményekre, miszerint 1993-ban kiderült, hogy a lőtéri vízbázist a kutak felé vándorló szennyeződés veszélyezteti, így több kutat le is kellett zárni. A mentesítési program 2007-ben kezdődött meg, de hosszú távú megoldást kellett keresni. A bogyiszlói vízbázis 80-100 évre megoldja a megyeszékhely biztonságos vízellátását, emelte ki az alpolgármester. A sikeres uniós pályázati program bruttó összege 6,5 milliárd forint, amely egy projekt keretében Szekszárd eddigi legnagyobb beruházása. A most épülő Bogyiszlói Vízműtelep költsége ebből 1,5 milliárd forintot tesz ki, de a 100 százalékos támogatásnak köszönhetően az új vízbázis létrehozása egy fillérjébe sem kerül a város lakóinak, hangsúlyozta Ács Rezső. A műszaki kivitelezés határideje 2015 május vége, a sikeres próbaüzemet követően, várhatóan még az év őszén rácsatlakozhat Szekszárd az új vízbázisra. A megyeszékhely lakói addig is, éppúgy, mint eddig mindig, a szigorú követelményeknek megfelelő, egészséges ivóvizet ihatnak, húzta alá Ács Rezső alpolgármester. Szűcs Tamás, a generálkivitelezést elnyerő Duna Aszfalt Kft. területi igazgatója ismertette a program részleteit, amelyet a tervezéstől az engedélyek beszerzésén át a kivitelezésig bezárólag ők irányítanak. A tervező cég, az Aqua Construct Zrt. főmérnöke, dr. Bozóky- Szeszich Ádám arról szólt, hogy némely vezetékszakaszok megduplázásával biztonsági megoldásokat terveztek a rendszerbe, az esetleges csőtörések bekövetkeztére. A pénteki ünnepségen részt vettek a tervezők, az alvállalkozók és a projektben érintett szervezetek képviselői. A vízminőség-javító program egyébiránt több részből áll. Az új vízbázis projekt alapvető célja, hogy Szekszárd közel 35 ezer lakosának hosszú távon egészséges ivóvizet biztosítson 7000 m³/nap átlagos és 10 000 m³/ nap maximális vízfogyasztást alapul véve. Két megoldást vizsgáltak meg a szakemberek. Az egyik lehetőség volt a csatlakozás a Mohácsi Vízműhöz. A másik pedig az évtizedek óta védett Fadd-Dombori-Bogyiszlói vízbázis vizsgálta volt. Mindkét változatban szerepelt a Szekszárdi Vízmű szükséges felújítása is. Végül az illetékesek a gazdaságosabb megoldást választották. A parti szűrésű kutakból kitermelt nyersvíz kezelését - vas-, mangán- és ammóniummentesítését -, fertőtlenítését Bogyiszlóra tervezték, amelyhez 20,8 kilométeres távvezeték szükséges. Az ivóvíz a Szekszárdi Vízmű Bogyiszlói úti telepének részleges gépészeti felújítása után kerül a vízelosztó hálózatba és övezeti vízellátásba. A vízszolgáltatás biztonságát szolgálja a négy 500 köbméteres kezeltvíz- tároló. A távvezetékben továbbított víz 5,2 óra alatt jut el a szekszárdi vízműig.

Diklór-etilén a jelenlegi vízbázis közelében

A Szekszárd ivóvízellátását biztosító lőtéri vízbázisnál 1993-ban illékony klórozott alifás szénhidrogén szennyezettséget mutattak ki. Emiatt az addig használt 4 kúttelepből mindössze kettő maradt üzemben, de 2007-ben másik két telep kútjaiban is megjelent a diklór- etilén-szennyezés. Az észlelését követő években elkezdődtek a vizsgálatok és értékelések az országos környezeti kármentesítési program keretében. A mentesítő rendszer létesítményeinek telepítése 2001 decemberére fejeződtek be. A későbbi szakértői jelentések, tanulmányok megállapították, hogy a jelenleg ismert műszaki megoldások alkalmazása nem teszi lehetővé a szennyeződés teljes eltávolítását, emiatt a jelenlegi kármentesítő eljárás mellett a szennyezés 10 év alatt eléri a Sió-parti kutakat is.