Hírek


2017. augusztus 3.

Oktatási együttműködést kötött a Duna Aszfalt és a SZIE Építéstudományi Kara

Az egyezménnyel gyakorlatorientált oktatási és kutatási együttműködés jön létre az építőipar és az egyetem között.


Idén márciusban oktatási együttmőködésről írt alá megállapodást a Duna Aszfalt Kft. és a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara.  A megállapodást az intézmény részéről Dr. Markó Balázs dékán (képünkön jobbra), míg az építőipari cégtől Tóth László ügyvezető írta alá. Az egyezmény célja egy gyakorlatorientált oktatási és kutatási együttműködés az építőipar és az egyetem között.

Az együttműködés alapvető célja az építőipari szakemberek bevonása a kar hallgatóinak képzésébe, amihez az egyetem oktatástechnikai hátteret ad. A cégünk ugyanakkor vállalta, hogy az elméleti képzést gyakorlati eszközökkel egészíti ki: üzemlátogatásra és szakmai gyakorlatra ad lehetőséget a hallgatóknak.

Ezen felül a cél hogy kutatás-fejlesztésben is együttműködjünk, az ehhez való forrásszerzés során keresik a közös pályázás lehetőségét. Továbbá az egyetem bevonja a tudományos tevékenységébe a cégünket, míg mi lehetőségeihez mérten segítjük a kutatást.