Hírek


2020. augusztus 10.

Ősszel elkezdődik az M83-as gyorsforgalmi út kivitelezése Győr és Pápa között

A fejlesztés keretében egy 36 kilométer hosszú, új nyomvonalú út épül meg, amely bekapcsolja az infrastruktúrába a szakasz mentén lévő kistelepüléseket is. A kivitelezést két szakaszban a Duna Aszfalt és a Soltút végzi.


Novemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról Győr és az M1-es autópálya - ismertették a térség országgyűlési képviselői a Győr-Moson-Sopron megyei Téten tartott sajtótájékoztatón. A fejlesztés várhatóan 2023-ban fejeződik majd be.

Az összesen 36 kilométeres, új nyomvonalon vezetett, 2x2 sávos gyorsforgalmi út két szakaszban épül meg: Pápa és Tét déli csomópontja között a Duna Aszfalt Kft. valósítja meg a munkálatokat, a Tét déli csomópontja és Győr közötti szakasz pedig a Soltút Kft kivitelezésében készül el.

A kivitelezés mindkét szakaszon egyszerre kezdődik, az útszakaszon 110 km/h lesz a megengedett sebesség.

A szakasz munkálataihoz 2017 decemberében megszerezték az építési engedélyeket, 2019 májusában kezdődtek a régészeti munkálatok, amelyeket már befejeztek, majd elkészültek a kiviteli tervek.

A négysávos 83-as főút szakaszán megépül két darab különszintű csomópont is Pápa északi térségében és Gyarmatnál, valamint 15 darab híd műtárgyat is megterveznek.


Biztonságosabb közlekedés és jobb elérés a kistelepüléseknek

A gyorsforgalmi úttal csökken a településeken az áthaladó teherforgalom, a közlekedés biztonságosabbá válik. Stratégiailag is fontos az M83-as út megvalósulása, hiszen így a pápai repülőtérnek közvetlen összeköttetése lesz Győrrel és az autópályával.

Az új gyorsforgalmi úttal a térség kistelepülései könnyebben megközelíthetők lesznek, ezáltal csökken az elvándorlás.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a tájékoztatón elmondta, hogy az új út azt a célt is szolgálja, hogy a kistelepüléseken élők életminősége növekedjen, hasonlóan a Magyar Falu Programhoz. Hozzátette azt is, hogy a 83-as út mentén fekvő településeken a korábbi években a népességszám stagnált, vagy csökkent, de a 2018-ban elindított programnak köszönhetően már javultak a számok.

Forrás: magyarepitok.hu